2006-02-09 00:38:34 / Kornel
JCSR vs T4CE
Magyar "kupadönt?t" játszottunk ma este a T4CE-vel, hiszen az eddigi 100%-os teljesítményünk következményeképp egyedül nekik volt esélyük arra, hogy behozzanak minket. Igaz nem gyakoroltunk rá, de mindenki igyekezett sokat kihozni magából.
Zatar Wetlands
JCSR -usmc T4CE - mec
Az elején simán bevettük a közepet, majd felszállt a helis páros, ezzel át is vettük a kezdeményezést. A taktikában megjelölt pontjainkon védekeztünk, nem akartuk feltétlenül ledarálni az ellent, inkább a biztos pörgetésre játszottunk. A T4CE-s tankosok és apc-sek rendkívül szépen mozogtak együtt, ám ezzel csupán azt sikerült elérniük, hogy nagyobb célpontnak számítottak. Az egész körben a JCSR-irányította a játékot, nem volt igazán sok esély áttörni a felállt védvonalat.
324-209
JCSR -mec T4CE -usmc
A kör kezdetén elronottuk a közép befoglalását, így kis keveredést okozott a T4CE. Minden erejüket a pont elfoglalására és tartására fordították. Egy ideig sikeresen másolták a taktikánkat, de a dinamikus és fegyelmezett támadásnak és a gyors váltásoknak köszönhet?en megzavartuk ?ket a hátsó pontjaikon, így megosztották er?iket. A hátsó pontjaik bukása után a közepet is befogtuk, így a kört mégis sikerült gy?ztesre fordítani és az összes zászlójukat befoglalni. Ez volt a legszorosabb kör.
228-216
Karkand
JCSR- usmc T4CE - mec
A JCSR-es támadás úgy haladt át a T4CE vonalain, mint kés a vajon. 4 perc után a mintaszer? csapatmozgásnak, és a fegyelmezett játéknak köszönhet?en már 4 pontot birtokoltunk. Miután 2 tankunk és 1 apc-nk lett a vég már nem volt sokáig elodázható, néhány visszatámadási kísérlet után gyors összeomlás következett. Összesen 7 perc alatt lezavartuk a kört. Külön gratula a csapatnak, ebben a körben valami egészen elképeszt?en játszottunk.
376 - 0
JCSR - mec T4CE -usmc
Úgy t?nt az el?z? kör szétzilálta az egyébként kiválóan együtt mozogni képes és kit?n?en szervezett T4CE sorait. A támadásaik rendre elakadtak a JCSR véd? sorain. Az áttörések rövid távú sikereket hoztak. A f?bázisunkat egyszer sikerült befoglalnia a T4CE-nek, de kit?n? helyzetfelismeréssel másfél perc alatt visszaszereztük az összes pontunkat, így újra kezdhették el?röl az egészet. Párszor a hotel rövid id?re bukott, de komolyabb áttörésre már nem volt a T4CE képes. Végül is ezt a kört is hoztuk és komoly pontkülönbséggel nyertük a meccset.
223 - 122
Végeredmény:
JCSR - T4CE
1151 - 547
Gratula a csapatnak, ma este kit?n?en játszottunk és köszi a T4CE-nek a sportszer? játékért.